Hirdetés
Címlap Várandósság és szülés Szülés Háborítatlan szülés


Háborítatlan szülés


ujszulott_babaA háborítatlan, vagy természetes szülés hívei többnyire az otthonszülés pártján állnak, de kórházi körülmények között is lehet(ne) úgy szülni, hogy minél kevesebb beavatkozás zavarja meg a szülést és a visszahozhatatlan első órákat. Betlejné Szurdusz Erikával, aki szülésfelkészítő tréner és dúla, legutóbbi alkalommal arról beszélgettünk, hogy mi a dúla szerepe a szülés során. A dúlaképzőben elsősorban a kórházi szülés kísérésre készítik fel az asszonytársi segítőnek jelentkezőket, és aki már sok szülést kísért, az jól ismeri a magyarországi szülőszobai állapotokat. Mi segíthet abban, hogy a szülés, és az „aranyóra" zavartalanul telhessen a mama és a baba számára?

Növelni az anya biztonságérzetét
Bizonyított, hogy minél inkább biztonságban érzi magát a szülő nő, annál kisebb a komplikációk esélye szülés során (és minél kevesebb a komplikáció, annál nagyobb az esély a háborítatlan - beavatkozásoktól mentes - szülésre.) Fontos, hogy a várandós édesanya ne félelemmel telve kerüljön a szülőszobára, és ehhez elsősorban az szükséges, hogy megismerhesse, mi fog rá várni. Az ismeretlentől mindig jobban félünk. Az is igaz, hogy aki maga még nem szült, az nem tudja teljesen elképzelni ezt a speciális helyzetet, a megváltozott tudatállapotot, a fájdalmat, azt a pillanatot, amikor a gyermekét a karjába veheti. Ha ezeket a szubjektív körülményeket nem is lehet előre megismerni, azért lényeges, hogy legalább az objektív körülményekkel tisztában legyen a kismama: láthassa szülés előtt a szülőszobát, legyenek információi arról, hogyan zajlik a szülés, legyen tisztában vele, hogy mi fog vele történni. A szülés-születés természetes folyamat, mégis tudatosan is kell készülni rá, erre jól a szülésfelkészítők, amire - ha apás szülés lesz - jó, ha az apuka is elkíséri a párját.

A félelem oldásában annak is jelentős szerepe van, ha vajúdás során jelen van a kismama mellett az apuka, vagy/és egy dúla, aki bátorítást, támogatást nyújt. A kísérő bárki lehet, akiben a kismama megbízik: az édesanyja, a barátnője, a választott szülésznője, a dúla, az apuka - bárki, aki mellett a szülő nő biztonságban érzi magát. Az is előfordul, hogy a kismama valójában nem vágyik másra, mint hogy a kísérő némán jelen legyen - nem szeretné, hogy megérintsék, nem esik jól neki a masszázs, csak legyen vele ott valaki, akiben megbízik.

Ha dúla kíséri a szülést, neki az a szerepe, hogy kiegészítse azt a gondoskodást, amit a szülészorvos és a szülésznő nyújt, akik a szülést, mint testi folyamatot, szakmai szempontból kísérik figyelemmel. A szülés ugyanis nem csak testi, hanem lelki folyamat is, és a dúla feladata pontosan az, hogy személyre szabott segítséget és támaszt nyújtson a kismamának, azaz a szülés alatt gyakorlatilag folyamatosan a rendelkezésére álljon, annak érdekében, hogy a kismama maximálisan át tudja adni magát a történéseknek, ezáltal elháruljanak az akadályok a szülés természetes áramlásának az útjából.
A dúla nem csak az apuka helyett, hanem mellett is kísérheti a szülést. A dúla kiegészíti az orvos és a szülésznő munkáját: ő az, aki egy pillanatra sem mozdul el a kismama mellől, és mind fizikailag könnyíti a vajúdást (testhelyzeteket javasol, légzésben segít, olajokkal masszíroz, meleg fájdalomcsillapító borogatást készít, legyez, itat, stb.), mind lelkileg is segít erőt adni a kismamának és sokszor az apukának is. Az apuka nem szorul háttérbe a dúla mellett, mert a dúla őt is bevonja a segítségnyújtási feladatokba, így együtt segítenek, ami által az apuka is sokkal hasznosabbnak érzi magát, kevésbé szorong és ideges.

Az aranyóra fontossága
ujszulottNem csak a kismama biztonságérzete fontos, de annak is nagy jelentősége van, hogy a világra érkező kisbaba is biztonságban érezhesse magát. A baba biztonságérzete nagyrészt összefügg az édesanyja biztonságérzetével, emellett azonban az is kulcsfontosságú, hogy méltó fogadtatásban részesüljön a kicsi, és mód legyen az azonnali (bőr)kontaktus kialakítására. Régen az anyák otthon szültek, és az újszülött mindjárt egy meleg családi légkörben találta magát. Onnantól kezdve, hogy a kórházi szülést bevezették, ez a helyzet teljesen megváltozott: anyáinknak a babát épp csak megmutatták, majd elvitték tőlük. Ma már sok kórházban lehetőség van arra, hogy a szülés utáni első órát (aranyóra) zavartalanul együtt tölthesse az új család, és a rooming-in rendszer is terjed, azaz a kismamák akár folyamatosan együtt lehetnek a babáikkal.

A babának az lenne a legjobb, ha az aranyóra háborítatlan lenne, azaz semmi sem történne vele, csak meztelenül, betakarva feküdhetne az édesanyja mellkasán, illetve szophatna. Nagy jelentősége van ezeknek az első óráknak, ugyanis a babák ilyenkor nagyon éber és befogadó állapotban vannak, és amilyen hatások érik őket ebben az időszakban, azt raktározzák el a legerősebben. A kórházakban azonban szinte mindenhol sietnek, nem hagyják meg ennek az első órának a háborítatalanságát, nem tartják fontosnak a jelentőségét, vagy sok helyen nem is tudnak róla. Ha a baba jól van, a kismamának joga van kérni, hogy meztelenül, egy puha, meleg takaróval betakarva a hasán maradhasson a baba az első órában. Nem kell félni, nem fázik meg az újszülött, még ha a kezecskéje hidegebb is egy kicsit, hiszen minden újszülöttnek hűvösebb a keze - ez élettani jelenség, és azért van, mert nekik még nem olyan a keringésük mint a miénk. Azt is kérheti a mama, hogy ne fürdessék meg a babát, csak másnap, hiszen a fürdetés is egy stressz a számára, még ha kiskádban végzik is (de sok helyen még mindig folyóvíz alatt fürdetnek.) Egyszerűbb csak megtörölgetni a babát, óvatosan felitatgatni a kis testéről a nedvességet.

Szinte minden kórházban rutinszerű az újszülöttek szondázása is, amikor születés után hamarosan a gyomorba, majd a végbélbe is bevezetnek egy szondát, ami rendkívül kellemetlen a kisbaba számára. Ennek az lenne a célja, hogy megnézzék nincs-e összenőve a baba, pedig ez annyira ritkán fordul elő, hogy a bababarát kórházakban már rá is jöttek,hogy emiatt nem érdemes kitenni az újszülötteket ennek a vizsgálatnak. Ugyanakkor a legtöbb kórházban ez mindennapos rutin, pedig már az ultrahangos vizsgálatok során is látható, hogy a baba nyeli-e a magzatvizet és jól telítődik-e a gyomra - elég lenne ezt az ultrahang vizsgálatot ellenőrizni. Az újszülötteknek általában 24 órán belül megjelenik az első székletük, a meconium, tehát a végbélszondával is ennyi időt lehetne várni, és csak akkor megcsinálni, ha nem volt széklet. Sokan nem tudják, hogy még azokban a kórházakban is, ahol rutinszerűen végzik az újszülöttek szondázását, a szülők saját felelősségükre kérhetik, hogy ne végezzék el a babájukon ezt a beavatkozást.

A szülésnek nagy ereje, átadó energiája van
Ma már tudjuk, hogy a születésünk kihat egész életünkre, és az is nyilvánvaló, hogy az édesanya számára is örökre bevésődik, hogy miként adott életet a gyermekének. Emellett azt is kimutatták már, hogy mindenkit, aki egy szülésnél jelen van, megérint az élmény! A szülést kísérőkben felidéződnek a saját emlékek, általában anélkül, hogy tudnának róla. Ezért például a dúlaképzésen nagy hangsúlyt fektetnek a saját születési élmény feldolgozására, így szüléskísérésnél érzelmileg kevésbé vannak lekötve saját születésük érzelmi maradványaival, és figyelmüket sokkal nagyobb mértékben tudják a vajúdó kismama szükségleteire irányítani. Fontos lenne, hogy minden szülészorvos, szülésznő, csecsemősnővér és dúla valamilyen szinten feldolgozza a saját születésélményét, és akkor egészen más szemszögből tudnák megközelíteni, és sokkal nyugodtabban kísérnék a szüléseket. Fontos lenne, hogy minden kismama és apuka is megtegye ugyanezt, hiszen a szülési traumáink végig kísérik az egész életünket és sok mindenben befolyásolják a szülésünket is.

A szülés képessége örök idők óta a nők birtokában van, és az a kismama, aki bízik saját magában, az életet adni tudás képességében, és a babájában, az a szülést valódi kiteljesedésként élheti meg, és egy egészen különleges belső erőt tapasztalhat meg magában.

Tetszett a cikk? IRATKOZZ FEL HÍRLEVELÜNKRE, hogy sose maradj le a legfrissebb tartalmakról! Regisztrálj most!

 

Hozzászólások (1)
  • szilvike
    Erről a szondázásról még sosem hallottam. Érdekes, mert a kórházi szülésfelkészít őn részletesen elmagyaráztak mindent, hogy mi fog történni a babával az első fürdetéskor, első vizsgálatokkor, de ezt egyáltalán nem közölték. vajon most honnan lehet megtudni, hogy csináltak-e ilyet? (elég ijesztően hangzik egyébként!) Valaki tud erről valamit? vagy csak én nem hallottam még róla??
Kérjük, hogy regisztrálj, vagy jelentkezz be, ha hozzá szeretnél szólni ehhez a cikkhez

!joomlacomment 4.0 Copyright (C) 2009 Compojoom.com . All rights reserved."

Oszd meg a Facebookon!